Civil Impact - Blog

Daráltunk, doboltunk, festettünk a 7. Good Impacten a világjobbításért

Pörgős heteken és egy fárasztó, ugyanakkor elképesztően feltöltő napon vagyunk túl: március 9-én újra együtt lehettünk a GOOD IMPACT-en a világjobbításért leginkább tenni akaró vállalati közép- és felsővezetőkkel, HR, PR, CSR szakemberekkel, akik kipróbálhattak nyolc fantasztikus civil szolgáltatást az óbudai Lexington Loftban.

A 8 kiválasztott civil szervezettel közösen már hetek óta készültünk erre a fontos napra. Az AdniJóga Alapítvány a hétköznapi egyensúly megtalálását helyezte középpontba, az Energiaklub a jövő generációjának energiatudatos életmódját ösztönözte, a Lélekkel az Egészségért Alapítvány Sulinyugi stresszkezelést kínált a vállalatoknak, a Női váltó magazin Alapítvány a női munkavállalók jóllétéhez kapcsolódóan kínált értékes szaktudást. A Superar Zeneművészeti Program Magyarországgal a zene csapatépítő erejét tapasztalhattuk meg, a Precious Plastic Para-fitt műanyagcsökkentő projektjét értelmi sérült fiatalokkal valósítja meg, a Tűzcsiholó Egyesület élményfestése egyszerre szolgálja a cigány inklúziót és az örökbefogadott gyerekek integrációját, a Zöldövezet Társulás pedig zöld kihívásokkal szembesíti a munkavállalókat. Gratulálunk a nyolc szervezetnek a tartalmas, világjobbító projektekhez és a sikeres szerepléshez!

Az idei Good Impact vásárra közel 70 vállalati döntéshozó jött el, közöttük ott voltak például a bp, a dm, az ERSTE Bank, a PwC Magyarország, az Alteo Nyrt., az Auchan Magyarország vagy éppen az EGIS Gyógyszergyár vezetői. A rendezvényen több mint 30 civil-vállalati együttműködés született.

Köszönjük mindenkinek, aki eljött és nyitottságával, kedvességével hozzájárult az esemény jó hangulatához! Öröm volt látni a mosolygós, olykor meghatódott arcokat, a mindennapi mókuskerékből kiszakadó résztvevőket, ahogy önfeledten zenélnek, átszellemülten festenek, vagy kisimultan relaxálnak. 😊

Köszönjük szépen fő támogatóinknak, az Erste Banknak, a bp-nek és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-nek, hogy évek óta velünk vannak!

Csapatépítő zenélés a Superarral
Jóllét kihívás az AdniJógával
Irodazöldítés a Zöldövezet Társulással

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp

Civil Impact - Blog

Kapcsolódó cikkek

óbudaicüi10

Elstartolt a IV. évad – új lendülettel indul az Óbudai Civil Üzleti Iskola

Idén tavasszal immár negyedik alkalommal indult útjára az Óbudai Civil Üzleti Iskola, az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, a Civil Impact Nonprofit Kft., valamint helyi civil szervezetek és vállalatok közös kezdeményezése. A program célja továbbra is változatlan: a kerületi civil és üzleti szereplők közötti együttműködések támogatása, fejlesztése – most azonban új fókusz került a középpontba.

Tovább olvasom »
A Youth Impact program győztes csapata

Szuperhősök születtek a Youth Impact programon

Ételpazarlás csökkentése, közösségi zöldítési akciók, válással érintett családok számára fejlesztett applikáció – sokféle projektötletet mutattak be azok a 16-22 év közötti főként középiskolás fiatalok, akik a Youth Impact program idei évadában részt vettek.

Tovább olvasom »