Civil Impact - Blog

Youth Impact – A szuperhősök köztünk élnek

2022. december 3-án elindult egyik vadiúj projektünk, a Youth Impact, és ennek eredményeként 11 csapatnyi fiatal a saját kezébe vette a fenntarthatóság megoldását!

Természetesen a projekten már hónapok óta dolgozunk – azóta, hogy elnyertük az Európai Unió támogatását az ERASMUS+ program keretében. Azonban a december elején megrendezett 24 órás hackathon volt az első rendezvény, ahol találkozhattunk ezekkel a fiatal szuperhősökkel, akik 3-5 fős csapatokban jelentkeztek a programba, mert szeretnék élhetőbbé tenni környezetüket, megóvni a természetet vagy segíteni másokon. Ezek a lelkes és elszánt tízen-, huszonévesek a 24 órás kreatív műhely során vállalati szakértők, startup vezetők és befektetők segítségével dolgozták ki a jelen problémáira adott ötleteiket.

Környezetvédelmi- és lelkisegélyapplikáció, alternatív fűtőanyag, iskolai ételpazarlás enyhítése, fogyatékossággal élők iránti érzékenyítés, pénzügyi ismeretek fejlesztése – ilyen és ezekhez hasonló ötletekkel álltak elő a középiskolások és egyetemisták. A csapatok vállalati szakértőkkel, fenntarthatósági vezetőkkel kiegészülve megismerkedhettek az ötletek megvalósítási folyamatával, az üzleti tervezéssel. Olyan inspiráló társadalmi vállalkozásokkal is találkozhattak, akik maguk is végig járták már ezt az utat, és sikeres szervezetet építettek fel egy fenntarthatósági probléma megoldására.

A programban olyan nagyszerű szervezetekkel dolgozunk együtt, mint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum, az Erste Bank, a GYIÖT, a Lego, a PwC, és a Társadalmi Hasznosságú Befektetők Egyesülete. A hackathon keretében a csapatok bemutatták a fenti szervezetek képviselőiből álló zsűrinek az ötletüket, és a legjobbak lehetőséget kaptak arra, hogy a jövő év során egy további több alkalmas mentorálási és képzési folyamat végén a valóságban is megvalósítsák ötletüket. Mi már alig várjuk a folytatást!

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp

Civil Impact - Blog

Kapcsolódó cikkek

Színes vonalak

Miért használják a vállalatok a pályáztatást?

Egyre több vállalat keres meg minket fenntarthatósági, társadalmi célú pályázati programok tervezésével és lebonyolításával kapcsolatban. Legyen szó civil szervezeteken keresztül megvalósuló támogatásokról, intézményeknek szóló pályázatokról vagy komplex közösségi programokról, a cégek egyre inkább felismerik: a pályázat a támogatási formán túl stratégiai eszköz is lehet a fenntarthatósági célok megvalósításában. 

Tovább olvasom »
donor impact report 2025 1

Donor Impact Report 2025

Micsoda évet zártunk 2025-ben! Innovatív civil szolgáltatások, képzések, önkéntesség, befektetés egy együttműködő társadalomba. Erről a munkáról készítettünk támogatóink és partnereink számára egy beszámolót.

Tovább olvasom »